Tavaly találtam egy körtefát, amire elsőre azt hittem, hogy vadkörte, aztán kiderült, hogy az nem lehet, hiszen az júliusban még nem érik. Kicsit utána nézve kiderült, hogy ezeket az apró, sárga, néhol pirosas foltos körtéket úgy hívják, hogy
rozzsal érő körte, vagy rozsérő körte, vagy nem utolsó sorban árpával érő körte. Akkor egy kicsivel több, mint két kilónyit sikerült belőle szedni, és gondoltam, kipróbálom belőle a
körtebefőttet, mert méreténél fogva elég csak félbe vágni, és már mehet is az üvegbe. Sajnos csak két üveggel lett. Azért sajnos, mert utólag kiderült, hogy nagyon, de nagyon finom
körtebefőtt lett belőle. El is döntöttem még a télen, hogy idén is szedni fogok. Amikor azonban ezen a nyáron meglátogattam a fát, szomorúan konstatáltam, hogy bár idén nagyobbacskák a körték, de sokkal kevesebb van belőle.
Szerencsére azonban még tavasszal találtam egy ugyanolyan fát a kerület egy másik részén. Ez a fa sokkal nagyobb, és ezen is szép nagy körték voltak, így nem is gondolkodtam sokat, megszedtem ezt a fát is. Egy nagy részét megettem még nyersen, mert hát a gyümölcs frissen, ropogósan a legértékesebb, a maradékból pedig úgy döntöttem, idén is körtebefőtt lesz, de ezúttal a cukor egy része helyett mézet fogok használni, ergo mézes körtebefőttet készítek. Én a cukornak csak egy részét helyettesítettem mézzel, hogy ne legyen nagyon méz ízű, de természetesen, ha valaki szeretné, akár a teljes cukormennyiséget helyettesítheti mézzel. Azt azonban tartsuk szem előtt, hogy a méznek a 17%-a víz (ettől folyékony), így 17%-al több kell belőle, mint a cukorból (ez azt jelenti, hogy a 60 dkg cukor helyett 70.2 dkg méz szükséges).
Hozzávalók a mézes körtebefőtthöz:
- 1-1.5 kg rozzsal érő körte
- 23.5 dkg akácméz
(20 dkg cukor helyett)
- 40 dkg kristálycukor
- 5 db szegfűszeg
- 4-5 kisebb fahéj
- 2 liter csapvíz
Előkészületek:
Az üvegeket és a lapkákat alaposan mossuk el mosogatószerrel, majd forró vízzel többször is öblítsük át. Ezután tegyük őket tiszta konyharuhára, és hagyjuk őket maguktól megszáradni. Nem törölgetjük el!
Körtebefőtt elkészítése rozsérő körtéből:
A körtéket tisztítsuk meg. Mivel igen aprók, mi nem hámoztuk meg, csak az alját és a magházat vágtuk ki. Szintén mérete miatt nem kell gerezdekre vágni, félbe vágva pont jó lesz. Feldolgozás közben, hogy meg ne barnuljon, citromleves
(vagy borkősavas) vízbe tegyük a megtisztított gyümölcsöket. Ha ezzel készen vagyunk, akkor a vízből, a kristálycukorból , a mézből és a fűszerekből főzzünk szirupot. A méz miatt hab képződik majd a tetején, ezt szedjük le egy kanállal, majd dobjuk bele a felezett körtéket, és főzzük néhány percig. Ezt követően töltsük az üvegekbe, majd zárjuk le azonnal, csomagoljuk újságpapírba, és mehetnek a száraz dunsztba, hogy ott hűljenek ki teljesen. Mi amúgy stílszerűen a már kiürült Magyar Termelői Mézes üvegekbe tettük el, és az azokhoz dukáló méhsejtmintás lapkákkal zártuk le.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése