Ez év januárjában „Igénytelenül és olcsón eszik a magyar” címmel jelent meg egy cikk az egyik nagy, és közismerten nem túl igazmondó, csúsztatásairól híres hírportálon egy bizonyos Thüringer Barbara (fotó) tollából. Szerinte „konzervatívak és szegényesek a hazai étkezési szokások”. A cikk nem más, mint a magyar gasztronómia, és magyarok étkezési szokásainak lekicsinylése, nemzeti értékeink, hagyományaink páros lábbal való tiprása. Teszi mindezt úgy, hogy a legkevésbé sem jár utána a dolgoknak, olyan emberek olyan állításaira hivatkozik, amelyek egyértelműen nem is lehetnének többek puszta feltételezéseknél, légből kapott információknál. Barbara ezeket mégis szilárd tényként tálalja nekünk a maga gyomorforgatóan undorító, magyarellenes stílusában. A cikket olvasva azt éreztem, erre mindenképpen reagálnom kell. Nem hiszem, hogy megváltom a világot, de a blogunk mára eléggé kinőtte magát, receptjeinket több ezren olvassák. Posztjaink közül elég sok nagyon előkelő helyen szerepel a legnépszerűbb keresők találati listáiban, a legegyszerűbb kulcsszavakra is. Ezért azt remélem, sok emberhez eljut majd a reflektációm. A gyalázatos cikk már elég régi, de úgy gondolom, sosem késő az ilyenre reagálni.

A NoSalty, a Mindmegette és a Google trends toplistája alapján a magyarok igen édesszájúak, imádják a tésztát, húsból többnyire csak csirkét fogyasztanak, míg zöldségféle alig szerepel a menüben. A dietetikus nem lepődött meg az eredményen, szerinte konzervatív és szegényes az ízlésünk.

Döbbenetes képet fest le a magyarok étkezési szokásairól a két legnagyobb receptkereső oldal 2013-as toplistája, és bár természetesen ez alapján nem lehet a teljes magyar lakosságra messzemenő következtetéseket levonni, de ha azt nézzük, hogy Magyarországon 2013 augusztusában az internet-penetráció megközelítette az 57 százalékot a 15 év feletti lakosság körében, akkor azért érdemes komolyan venni az eredményeket.

NoSalty Top 10

1. Sajtos stangli
2. Mustáros-fokhagymás mártásban sült csirkecombok
3. Tárkonyos csirkeraguleves
4. Kata-szelet
5. Tejfölben pácolt csirkemell tepsis reszelt krumplival
6. Legegyszerűbb muffin
7. Mogyorós Kinder Bueno-szelet
8. Csokihabos sütés nélkül
9. Legegyszerűbb sajtos rúd
10. Csirkemell őzgerincformában sütve

Itt máris egy igen komoly pontatlanságnak lehetünk tanúi. A két említett oldal ugyanis nem receptkereső oldal, hanem receptgyűjtő. Méghozzá két olyan oldalról beszélünk, amelyekre bárki regisztrálhat, és bármilyen receptet feltölthet, képekkel együtt. És bár a felhasználási szabályzatukban felhívják a figyelmünket arra, hogy csak magunk készített fotót tegyünk fel, de ezt olyannyira nem ellenőrzi senki, hogy a két említett oldal zsúfolásig tele van máshonnan összelopkodott fotókkal. Rendszeresen előfordul, hogy nem is az van a képen, amit a recept leír. Az említett két oldal nem receptkereső. Ha az lenne, joggal várhatnánk el tőlük, hogy a beírt keresőszóra az internet egészén keres, csak receptekre szűkítve. De nem ez történik, mindkét oldal csupán a saját adatbázisában keresgél, így a találati eredmények között csak azok szerepelhetnek, amik náluk fent vannak. Márpedig ezen oldalakra – mint írtam – bárki feltölthet bármit, mindenféle ellenőrzés nélkül. Így fordulhat elő, hogy tele van többszörösen duplikált – sok esetben használhatatlan – receptekkel.

Ami pedig az említett toplistát illeti – és ez vonatkozik az összes további nevetséges toplistára is –, érdemes pár dolgot tudni. Személy szerint 2002 óta vezetek internetes portált, és foglalkozom azon portál minden webszerkesztői és webmesteri feladatával, így van rálátásom az effajta statisztikák keletkezésére. Az ilyen statisztikák általában kattintgatásokon és űrlapmezőkbe beírt (pl. keresőmező) adatokon alapulnak. Mivel az említett két oldal nem csak hazánkból érhető el, hanem a világ bármely pontjáról, ahol van internet, így azt hiszem, nem beszélhetünk konkrétan arról, hogy a statisztikák kizárólag hazánkra vonatkoznának (bár kétségkívül magyar nyelven csak magyarul beszélő – de nem kizárólag magyar állampolgár – szokott keresgélni). Azt is tudni kell, hogy az internet kapcsolat másik végén bárki ülhet. Kicsiny hazánk lassan a világ nemzeteinek olvasztótégelye lesz, mert van itt minden: arab, zsidó, roma, szlovák, német, orosz, ukrán, román, francia, lengyel, kínai, stb.. Ebből számomra az jön le, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a keresőmezőbe a beírt adatot magyar ember írta be, csupán abból kiindulva, hogy Magyarországon magyar nyelven tették azt, hiszen az előbb említett nemzetiségek közül egyáltalán nem kis számban élnek közöttünk olyanok, akik anyanyelvi szinten beszélik a magyart.

Így el is érkeztünk arra a kérdésre, hogy vajon Thüringer Barbara egy istenadta látnok, vagy csak egy olyan típusú – a cikkét leközlő médiacsoportra oly jellemző – firkász, aki felületesen, a valóságot a lehető legcsekélyebb módon tükröző szemlélettel vet papírra olyanokat, amivel – nem kizárt, hogy szándékosan – lefikáz egy egész nemzetet. De szerencsére most, hogy sikerült bemutatnom, hogy mennyire instabil alapokra (pontatlan, és a valóságot egyáltalán nem leíró statisztikák) építette fel az egész szánalmas, nemzetgyalázó cikkét, új alapokra helyezhetjük az értelmezést.

Az pedig, hogy mire keresünk rá, egyáltalán nem tükrözi teljes mértékben az étkezési szokásainkat. Ez leginkább csak azt tükrözi, mit nem ismerünk. A hétköznapokban rendszeresen elkészített és fogyasztott ételek receptjei a fejünkben vannak, vagy a háziasszony receptgyűjteményében, így erre már nem kell rákeresni az interneten. Ha pedig nem keresünk rá, akkor nem kerülnek bele az ilyen bárgyú toplistákba. Ha nem kerülnek bele, akkor ezek maximum csak az étkezési szokásaink egy szeletkéjét tükrözik, és semmiképp sem annak egészét. Márpedig részigazságokra nem lehet valamire való publicisztikai alkotást alapozni.

Rákaptunk a muffinra

A NoSalty és a Mindmegette oldalakon havonta több mint kétmillió magyar felhasználó fordul meg, de ha ehhez hozzávesszük a Google keresési listáit is, akkor kiderül, hogy a legkeresettebb Top30 receptnek majdnem a fele édesség volt.

Ismét ez a fránya pontatlanság. A fentiek fényében már világosan látható, hogyan lehet firkálmányt építeni részigazságokra. Mint említettem, egyáltalán nem biztos, hogy magyar felhasználókról van szó, és az sem biztos, hogy Magyarországról. Egy biztos csak, hogy magyar nyelvű. De azért ez jelentősen tágabb fogalom annál, hogy magyar felhasználó.

Úgy tűnik, hogy a magyarok rákaptak a muffinra, de abból is a legegyszerűbbet (alaptészta, amibe bármit szórhatunk) és a csokisat fogyasztják. Ez a viszonylag egyszerűen és gyorsan elkészíthető amerikai sütemény a Mindmegette listáján egyenesen a második helyig jutott, míg a Google szerint ez volt a harmadik legnépszerűbb receptkeresés.

De nemcsak a muffin tört be a magyar gasztronómiába, hanem a brownie is, ami szintén nem tartozik a nagyon bonyolult édességek közé. De még ennél is jobban szeretjük a gofrit, ami a három listából kettőn is igen előkelő helyre került, nyilván nem mellékesen azért, mert mindössze négy perc alatt megsül ez az eredetileg belga finomság, amit szinte bármivel meg lehet kenni a pudingtól a csokiszószon át a fagyiig.

Na már most! A muffin tudtommal majdnem minden nyelven muffin, ami azt jelenti, hogy a Google keresőbe beírva ezt a szót mondjuk Angliából, szintén benne lesz a Google által prezentált statisztikai adatokban éppen úgy, mintha az USA-ban írták volna be. Így a Google statisztikáját felhasználni magyar vonatkozásban elég botor dolog (és hiába jelöljük be, hogy csak magyar nyelvű találatok, az sem garancia arra, hogy itthonról származik a keresés). De ha igaz is lenne, hiszen a Mindmegette oldalán is ez a második állítólag, még mindig igaz mindaz, amit fentebb leírtam. Egyébiránt pedig nem tudom, mi a baj azzal, ha szeretjük az egyszerű alapreceptet, amelyet aztán a saját ízlésünknek megfelelően turbózhatunk fel. Ha mondjuk, én szeretnék egy epres-kivis tejberizst, akkor biztosan nem így keresnék rá. Engem csak az alaprecept érdekelne, amelyhez aztán én magam adnám hozzá a gyümölcsöket. Természetesen ismerem a tejberizs receptjét, ezt csak a példa kedvéért írtam. Egyébiránt pedig az egyszerű szó tudomásom szerint sem szótári, sem pedig köznyelvi értelemben nem egyenlő az igénytelennel, így végképp nem értem, miért baj, ha szeretjük a muffint. Természetesen teljesen ugyanez igaz a brownie-ra és a gofrira is.

Ugyanakkor nem kell aggódni azon, hogy a hagyományosabb édességek eltűnnek a magyarok asztaláról, a Google-nél például a palacsinta vezet, de felkerült a tíz közé a fánk és a kókuszgolyó is, míg a NoSaltynál egy kakaós linzeres süti, az ún. Kata-szelet lett a vezető édesség. És persze a sós rágcsálnivalók között továbbra is vezető helyet foglal el a sajtos pogácsa és rúd (három helyezés).

Tészta tésztával

A harminc legkedveltebb recept alapján a magyarok az édességek után a különféle tésztákat preferálják. A pizza és a lángos négy helyezést vitt el, de felkerült a lasagne, és meglepő módon a bundás kenyér is, ugyan egy kicsit másképp: sajttal, fokhagymával, na meg az egészséges életmód híveinek legnagyobb ellenségével, az ételízesítővel felturbózva.

Mindmegette Top 10

1. Gofri
2. Csodás csokis muffin
3. Egyszerű sajtos pogácsa
4. Legcsokisabb brownie
5. Bundáskenyér – másként
6. Pizza
7. Alufóliában sült gombás csirkecomb
8. Lusta lángos
9. Csirkecomb mustármártásban
10. Cézár-saláta

Nincsen ezzel semmi baj. A magyar tésztás (és krumplis) nemzet, mindig is az volt. Szeretjük a tésztát sülve, főve, levesben, pörkölthöz, salátában. Szeretjük pékárunak és szeretjük süteménynek is. Mezőgazdasági ország – voltunk valaha, míg ezt módszeresen tönkre nem tették az egyre inkább hazaáruló kormányaink –, így ez nem is csoda. Minden háztájon kapirgáltak a tyúkok, amelyek rengeteg tojást tojtak. A tojás nem nagyon tartható el sokáig, így tészta lett belőle, mert a száraztészta viszont jó sokáig eláll. Ha pedig nem száraztészta, akkor sütemény, pékáru vagy éppen bundás kenyér. Ettől még nem lettünk igénytelenek, mert ha ez azt jelentené, hogy azok vagyunk, akkor a kínaiak is azok, mert rájuk ez úgy igaz, hogy rizst rizzsel. Természetesen bennem, és szerintem a legtöbb emberben – kivéve az általam cseppet sem tisztelt Thüringer Barbarában – van annyi intelligencia, hogy belássuk: ettől még sem a kínaiak, sem mi, magyarok nem lettünk igénytelenek. Ami pedig a példának felhozott bundás kenyeret illeti, nagyon jó bizonyíték ez arra, hogy a tojást mire is használta a magyar régen, és mire használja ma.

Ételízesítő: na itt egy újabb ordító balgaság! Nem maga az ételízesítő a legnagyobb ellensége az egészséges életmód híveinek, hanem a boltban kapható, multinacionális élelmiszergyártó cégek által gyártott, túlnyomó részben csak sót és mesterséges adalékanyagokat, ellenben zöldséget csak nyomokban tartalmazó szemét. Na ez valóban az egészséges életmód legnagyobb ellensége, ugyanakkor a házilag elkészített, majdnem teljesen csak zöldségeket tartalmazó változata egyáltalán nem egészségtelen. És amilyen gasztros körökben én mozgolódom, ott azoknak sokkal nagyobb a keletje, mint a bolti szemétnek. Ebben a blogban leközlése óta az egyik vezető recept a házi ételízesítő.

Annak viszont nem fog örülni Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, hogy a toplistákra a húsos kaják közül egyedül a csirke jutott fel. A miniszter nemrégiben jelentette be, hogy fejenként évi három kilóval több disznóhúst kellene ennünk, és ezért ösztönző kampányt is fog hirdetni.

Kedves Barbara! Te mennyi disznóságot eszel? Mert beszélni sokat beszélsz belőle, az biztos! Amúgy pedig nem értem a problémázás forrását. Az előbbi részben az egészségtelen életmódunkról beszélt az ételízesítő kapcsán, most meg a dietetikusok által az egyik legegészségesebbnek tartott húsból történő túlfogyasztásunkkal akarja igazolni, hogy igénytelenek vagyunk. Kicsit ellentmondásos ez nekem, de sebaj. Egyébiránt egészen biztos vagyok benne, hogy a toplista ismételten téved, hiszen a legnépszerűbb ételeink közül nem is egy sertéshúsból van (Székely-káposzta, toros káposzta, töltött káposzta, fasírt, sült oldalas, parasztsonka, csülök, körömpörkölt, pacalpörkölt, kocsonya, töltött paprika, rakott káposzta, stb.).

Valószínűleg nem értenek egyet vele a táplálkozástudományi szakemberek, akik szerint jóval több fehér húst (csirkét, halat) kellene fogyasztanunk, és úgy tűnik, hogy tanácsaikat meg is fogadtuk. A NoSalty toplistáján ugyanis négy-, míg a Mindmegettén kétféle csirkés étel ért el toplistás helyezést: előbbin egyenesen a 2. helyig repültek a mustáros-fokhagymás mártásban sült csirkecombok, de jó helyezést ért el a tárkonyos csirkeraguleves és a tejfölben pácolt csirkemell tepsis reszelt krumplival.

Hallod magad, Barbara? „Egyszerűen és igénytelenül”? Amiket itt most felsoroltál, cseppet sem az egyszerű és igénytelen kategóriába tartoznak. Ha már egy lehúzós cikket akarsz kiadni a kezeidből, akkor legalább ne keveredj folyton önellentmondásba!

Ezzel nagyjából a lista végére értünk, és ha hiányérzete maradt, nem csodáljuk. Ugyanis a 30 kedvenc ételből az édes és sós finomságok (17), a tészták (6), a csirkés ételek (6) mellett csak egyetlen olyan étel jutott be, aminek zöldség az alapja, méghozzá a Cézár-saláta, bár természetesen ez is tartalmaz – nem is kis mennyiségben – húst, és naná, hogy csirkét.

Főzve: finomfőzelék, zöldborsófőzelék, vajbabfőzelék, paradicsomleves. Savanyítva: savanyú káposzta, csemege uborka, csalamádé, cékla, saláta. Nyersen: vöröshagyma, paprika, retek, paradicsom, uborka, saláta.

És még sok-sok más formában fogyaszt a magyar rengeteg zöldséget (akár nyersen is). Ami pedig a csirkét illeti, fentebb már megbeszéltük, hogy egészséges étel, így nem értem, miért kell rajta folyton ledöbbenni. Az amerikaiak meg marhazabálók, mégsem fikázza őket senki, pedig a vörös húsok sokkalta kevésbé egészségesek, mint a fehérek.

Persze most jöhetnénk azzal, hogy de hiszen a tárkonyos csirkeragulevesben van répa, meg zöldborsó, a tejfölben pácolt csirkemellhez pedig reszelt krumplit ajánlj a receptet beküldő szakács, de mégis egyszerűbb, ha kimondjuk: bizony a magyarok nagyon messze vannak még az orvosok által preferált mediterrán étrendtől.

Nem tudok rájönni, mi a gond azzal, hogy sok-sok zöldséget sülve-főve eszünk. Egyrészt sosem voltunk – és remélem nem is leszünk – mediterrán nemzet, másrészt pedig mi magyar emberek vagyunk, akik a sárgarépát a levesbe főzzük... Az pedig, hogy a „beküldő szakács ajánlja” ismét az orrunknál fogva való vezetés tipikus esete. Hogy miért? Mert fentebb leírtam, ezen oldalakra bárki szabadon beregisztrálhat, és beküldhet bármit anélkül, hogy igazolnia kéne, hogy szakács végzettséggel rendelkezik. Így ezek az oldalak gyűjtőhelyei az önjelölt szakácsoknak, kontároknak, hozzáértőknek, és kezdő háziasszonyoknak egyaránt. Ilyen oldalak tartalmából leszűrt statisztikákkal egy nemzet étkezési szokásait lebecsmérelni az én szememben több, mint szánalmas próbálkozás azon felül, hogy természetesen baromi jó reklám annak a két oldalnak.

És hogy mit ajánlanak az orvosok? Kórházban dolgozom, így ismerek pár orvost. Diabetológust is, dietetikust is, gasztroenterológust is. Őket megkérdezve egyik sem ajánlotta kimondottan a mediterrán konyhát, szóval erről ennyit. Ettől még biztos jó az, csak nem feltétlenül kell nekünk is alapvető szintekig beépíteni a mindennapi étkezésünkbe. Azt tegyék a mediterránok, minket meg hagyjanak békén a nokedlinkkel, a töltött csirkével, a húslevessel, halászlével, Jókai bablevessel, gulyáslevessel és a sok-sok tésztánkkal együtt. Ha egészségtelen életmód után akarnak kutatni, akkor inkább vizsgálják meg a multinacionális gyorséttermi láncok szemeteit, amelyek a legkevésbé alkalmasak arra, hogy emberi fogyasztás céljából értékesítsék őket.

Igénytelenség és spúrság

A lesújtó képet tovább árnyalja, hogy a NoSalty tapasztalatai szerint oldalukon az „olcsó” kifejezés volt a leggyakoribb keresőszó, és jellemző a magyar életszínvonalra, hogy ez főleg a hó végi napokon turbózta fel az adatokat. De az is beszédes, hogy a magyar háziasszonyok leginkább a gyorsan elkészíthető (5-30 perces) ételeket keresték, és sütiből is előszeretettel keresték az olyanokat, amiket nem kell megsütni.

Google Top 10

1. Palacsinta
2. Gofri
3. Muffin
4. Lángos
5. Tiramisu
6. Pizza
7. Lasagne
8. Fánk
9. Brownie
10. Kókuszgolyó

Nos, ez sajnos igaz, bár koránt sem annyira lesújtó a kép. A legtöbb magyar ember – az ismerőseimet is beleértve – sokszor az olcsó és gyors ételeket keresi. De ennek oka egyáltalán nem az igénytelenségük. Ennének ők színesebben is, és biztosan örömmel készítenének el bonyolultabb ételeket is, ha lenne rá pénzük és idejük. De nincsen, mert kicsiny hazánk egy olyan ország, amit a világ nagytőkései már szinte teljesen gyarmatosítottak, és az itt élő őslakosokat, minket, magyarokat pedig rabszolgasorsba taszítottak. Tették ezt azért, mert a korrupt, és a rendszerváltás előtt és azóta is folyamatosan hazaáruló, magyarellenes politikai elitünknek hála, ezt megtehették. Hiszen politikusaink ahelyett, hogy felléptek volna hazánk védelmében, inkább bedugták a fejüket a nyugati nagytőkések hátsójába, és hagyták, hogy Magyarország egy olyan hely legyen Európa közepén, ahol harmadik világbéli állapotok uralkodnak. Az emberek a végletekig túl vannak hajtva. Dolgoznak reggeltől estig, hétfőtől vasárnapig sok esetbe. A fizetésük pedig arra is alig elég, hogy kifizessék a számláikat. Amikor az ember egy tíz, tizenkét, tizenhat órás munkanap végén hazavergődik nagy nehezen, majd megmosdik, átöltözik, már nem nagyon van sem kedve, sem ideje még két-három órát bűvészkedni a konyhában, hogy ételt tegyen az asztalra. Többek között ezért van az, hogy az istenien finom – de elég időigényes – magyar sztár sütit, a Somlói galuskát felválthatta a muffin. Így hát megint oda jutottunk, hogy Barbara úgy firkált le nagy szavakat, hogy azok valódi okáról vagy nem is tudott, vagy csak inkább hallgatott, mert a kedvenc médiumának így jobban tetszett az újságcikknek cseppet sem nevezhető fröcsögése.

Egy népszerű, XIII. kerületi étterem fiatal szakácsa egyenesen azt állítja, hogy a magyarok nemcsak a saját konyhájukban törekednek az olcsóságra, hanem akkor is, ha étterembe mennek. „A válság óta megugrott azon vendégeink száma, akik fejenként jó, ha 1500 forintot szánnak egy étkezésre, ezért pedig nem nagyon kapnak mást, mint készételeket.”

Régebben elég sokat jártunk a feleségemmel éttermekbe, de nem emlékszem, hogy valaha is találkoztam volna az éttermek szakácsaival. Ebből számomra az következik, hogy a szakács csak azt tudja, mit rendeltek tőle, de arról halovány fogalma sem lehet, hogy azt arab, kínai, zsidó vagy éppen magyar. Arra sem emlékszem, hogy bármikor, amikor rendeltem a pincértől, akkor felszólított volna arra, hogy igazoljam a nemzetiségemet, így most már egészen biztos vagyok abban, hogy vagy Barbara ferdít, vagy az a fiatal szakács, merthogy nem tudhatja, ki rendeli az ételt, az egészen biztos. Ha csak nem ő a szakács, a pincér, meg a helyi rendőrfőnök is egyben. És hogy csak ennyit szánunk étkezésre? Jó esetben ennyit hagynak a zsebünkben a rabszolgatartókat is meghazudtoló munkahelyi főnökök, és az olyan – a népre kivetett – adók, amelyek mellett a hadisarcok csak nevetséges zsebpénzek.

László szerint akik ennél többet áldoznak egy-egy étkezésre, még azok sem választanak az egészséges ételeik közül, pedig számtalan grillezett húsfélét kínálnak salátákkal, és igazán kiváló a halkínálatuk is, „mégis tízből ötször tuti, hogy rántott húst vagy pacalpörköltöt kérnek”. László ezért egyenesen „igénytelennek, spúrnak és konzervatívnak” tartja a magyar vendégeket, „nagyon ritka az olyan társaság, amelyik könnyű, egészséges ételt rendel”.

Több, egymástól független tudományos vizsgálat és kutatás is kimondta már, hogy a grillezett húsok, azon belül is leginkább a grillezett vörös húsok rákkeltő anyagokat tartalmaznak nem is kicsi mennyiségben. A grillezés során a mutagén/karcinogén vegyületeknek jellemzően két fő típusa keletkezik. Ezek a következők: a heterociklikus-aminok (HCA), és a policiklusosos aromás szénhidrogének (PAH). Sehogy sem fér a fejembe, hogy miért tartozik László és Barbara szerint is a rákkeltő étel az egészségesek közé, míg a pacalpörkölt az egészségtelenek közé.Ha ezek alapján tartja László igénytelennek és spúrnak azokat, akik nála étkeznek, akkor nagyon tudjuk sajnálni Lackót, mert egyrészt komoly értékrendi problémái vannak, másrészt súlyos fogalomzavarban szenved. Attól, hogy valaki grillezett húsok helyett pacalt eszik, vagy rántott csikrét, még nem lett igénytelen.

A spúr (garasos, sóher) szó pedig nem egyenlő azzal, hogy nincs rá pénzem, sokkal inkább jelenti azt, hogy van pénzem, de sajnálom rá kiadni. De a magyar esetében nem erről van szó, így sokkal inkább illene rá a szegény szó, mint a spúr. Természetesen erről az apró, ámde lényeges különbségről Barbarának is kellene tudnia, hiszen újságírónak tartja magát (pedig csak egy nevetséges firkász).

Itt még azért megjegyezném, hogy szerény véleményem szerint, egy magára valamit is adó étterem nem nyilatkozna úgy egy médiumnak, hogy "László azt mondja, hogy...". Azt gondolom, hogy ha ezt az egészet komolyan vették volna, akkor vállalta volna mind az étterem, mind pedig a szakácsa a mocskolódó véleményt. De sem az étterem neve, sem annak címe, sem pedig az igen szilárd véleménnyel rendelkező Lackó-séf teljes neve nem látható sehol a cikkben. Mindössze ennyit tudni róluk: Laci a tizenháromból... hát mit ne mondjak, elég komolytalan ez így.

A NoSalty szerint viszont ebben a kérdésben is vannak biztató jelek, azzal együtt, hogy sok keresésben szerepel a „magyaros” jelző, egyre több receptben szerepelt az elmúlt évben az olívaolaj, a medvehagyma, a mascarpone, a parmezán, a menta vagy éppen a koriander, és mára csaknem húszféle lisztet használnak a receptfeltöltő szakácsaik.

Ismétlem, egyáltalán nem biztos, hogy akik a receptjeiket feltöltik hozzájuk, azok szakácsok. Sőt, inkább azt mondanám, igen csekély a valószínűsége, hogy szakácsok. Szerintem teljesen helyénvaló, ha egy magyar ember magyaros ételt keres. Én inkább akkor kezdenék el aggódni, ha az olaszos, a németes, a franciás ételeket keresnénk a legnagyobb arányban. A globalizációnak és az internetnek köszönhetően azonban a különböző népek, nemzetek konyhaművészete ezt-azt átvesz egymástól, így természetes, hogy a magyar gasztronómiába is egyre több, nem feltétlenül magyar eredetű étel, vagy alapanyag kerül be (bár a felsoroltak közül nem is egy több tíz éve szerepel a magyar gasztronómiában: koriander, medvehagyma, menta). Hogy ez mennyire bíztató, vagy mennyire nem, szubjektív. Az említett oldal vezetőjének és Barbarának biztosan az…

Vigasztaljuk magunkat

Henter Izabella dietetikus szakember nem lepődött meg az eredményeken, mint mondja, nagyjából egybevág a tapasztalataival. Szerinte a toplistákon azért lehet ilyen magas az édességek aránya a keresett receptek között, mert „édességgel vigasztaljuk magunkat”, és ezt a nassolási formát láttuk a leggyakrabban mintaként.

Köszönjük Izabellának, hogy ellátogatott mindannyiunk családjába, és minden magyar ember neveltetését és táplálkozási szokásait figyelemmel kísérte születésünktől napjainkig. Hogy ez lehetetlen? Mi tudjuk, de Izabella és Barbara nem, mert ha Izabella tudná, akkor nem jelentene ki tényként feltételezéseket, ha pedig Barbara is tudná, akkor nem írna le tényként tálalt feltételezéseket. Honnan tudja ugyanis Izabella, hogy milyen mintát láttam például én? Egyébiránt Izabella minden bizonnyal pszichiáter is, akinek mindannyian megnyíltunk, és elmeséltük, hogy milyen lelki bajok miatt nyúlunk az édességekhez. Mert ugye ezt a feltételezését is tényként tolta a képünkbe. De erre is igaz az, amit fentebb írtam, miszerint a legtöbb emberben – kivéve az általam cseppet sem tisztelt Thüringer Barbarában – van annyi intelligencia, hogy tudjuk, ezt nem lehet ennyire általánosítva kezelni. Egészen biztosan vannak, akik ezért eszik az édességet. De ott vannak azok az anyukák és nagymamák, akik gyermekeik, unokáik örömére sütnek. Ott vannak azok, akik az ízek élvezetéért nassolnak, és nem vigaszból. Remélem, most már Lackó után Izabella légből kapott, valóságot mellőző halandzsáit is sikerült megcáfolnom.

De ki is ez a Henter Izabella (fotó) valójában? Egy dietetikus, aki többek között olyan cikkeket ír, amelyek szerint az országban válságban van a dietetikus szakma, és hogy mennyire nem becsülik meg a munkájukat. Tehát étkezésünkre vonatkozó lekicsinylő véleménye nem nagyon vehető komolyan az alábbi idézet fényében, amely nem része  Barbara cikkének, ezért nem is emelem ki színessel: „...Magyarországon 1400-1500 dietetikus van, a fele kórházban dolgozik, közel fele elhagyta a szakmát. Ha leépítés van az intézményekben, elsőként őket bocsátják el. Nincs a közétkeztetésben jogszabály arra, hogy a diétát csak dietetikusok állíthatják össze. Az ÁNTSZ megkövetelheti, de jogszabály nincs rá. Ez ellehetetleníti a munkakörülményeket...” Az ezt a részletet tartalmazó cikk forrása az www.elitmed.hu

Szerinte ez még önmagában nem lenne nagy baj az egészségügyi szempontból, „ha nem előcukrozott, vízben oldódó kakaót használnánk, hanem igazi holland kakaóport, ha nem tejbevonóból készítenénk édességet, hanem igazi étcsokoládéból, túróval, gyümölccsel, olajos magokkal, és főleg, ha a mennyiségre is ügyelnénk”.

És igen! Izabella öngóljaként említeném meg azt, amit az igazi kakaóról ír. Ilyen sületlenséget csak egy pancser firkász és egy dilettáns dietetikus különös párosítása képes leírni. Merthogy Hollandiában igaz, hogy sok kakaót dolgoznak fel, de tudtommal egyetlen Holland kakaóültetvény sincs. Így nincsen igazi Holland kakaó, csak igazi, Hollandiában feldolgozott kakaó. A kettő nem ugyanaz, és a különbség sem kisebb, mint a kocka és a gömb közötti különbözőség. Arról nem is beszélve, hogy az előcukrozott kakaó is igazi kakaó, csak éppen cukrozva van. Mert ha nem így lenne, akkor fel kellene jelentenem a világ egyik legnagyobb cukrozott kakaót (is) gyártó cégét a vásárlók megtévesztéséért, amiért igazi kakaónak adja el a termékét. Így tehát ez nem volt más részükről, mint sületlenség.

És mi az, hogy igazi étcsokoládé a tejbevonó helyett? Nem tudom, hogy más országokban erre milyen szabályozás vonatkozik – mondjuk nem is érdekel, mert eme cikk célközönsége a magyar –, de Magyarországon csak olyan termékre lehet ráírni, hogy csokoládé, amelyik valóban az, tehát igazi. Minden mást lehet tejbevonónak, vagy csokoládé ízű valaminek hívni. Ebből kiindulva teljesen értelmetlen az igazi étcsokoládé szókapcsolat, hiszen ez azt jelentené, hogy igazi igazi. Felesleges tehát az igazi jelző egy amúgy is, neve által teljesen nyilvánvalóan igazi termék elé. Nem is elemzem tovább ezt a pár mondatot, mert egy kisebb esszét lehetne írni annak silányságából.

Az Egészségügyi Szakmai Kollégium Dietetika, Humán Táplálkozás Tagozatának vezetője szerint konzervatívak és szegényesek a hazai étkezési szokások, „nem ritka, hogy amikor tanácsot adok, csak néznek rám nagyra nyílt szemekkel, mert el sem tudják képzelni, hogy vacsorára milánói makaróni helyett mondjuk egy kis lencsesalátát egyenek sajtos pirítóssal. Gyakori jelenség, és tévedés, hogy csak a férfiak gondolják azt, hogy csak az a jó vendéglátás, ahol húst adunk hússal, a hölgyek is nagyon merevek.”

Lencsesaláta sajtos pirítóssal? Nem csoda, hogy csak bámulnak tágra nyílt szemekkel. Ezek alapján szerintem nagyon sok magyar háziasszony és családtagjaik nevében jelenthetem ki, hogy szerencsések lehetünk, hogy nem az Egészségügyi Szakmai Kollégium Dietetika, Humán Táplálkozás Tagozatának vezetője készíti el a vacsoránkat. És hogy szegényesek lennénk? Szegények igen, de szegényesek semmiképpen sem. A magyar ember amúgy vacsorára nem feltétlenül eszik milánóit. Annál inkább vajkrémmel vagy körözöttel megkent kenyeret, esetleg egy-két pohár tejjel. Természetesen biztos van, aki milánóit eszik vacsorára, de nem hiszem, hogy ettől még szegényes lenne. Ha pedig tényleg milánói a vacsora egy magyar asztalon, akkor azt hiszem, komoly meggondolatlanság azt konzervatívnak nevezni.

Egy kis értelmezés: Konzervatív (maradi, régimódi; érték megőrző; ellenséges az újdonságokkal szemben). Ha ebben az értelemben vesszük a szót, akkor bizony vagy nem igaz ez ránk, magyarokra, vagy ha igaz, akkor nem értem, hogyan törhetett be a magyar gasztronómiába a sok-sok idegen süti és étel, amelyekről Barbara hadovált fentebb oly elítélően. Azonban ha mégis kiderülne, hogy konzervatívak vagyunk (esélytelen), akkor arra én személy szerint büszke lennék, ugyanis az azt jelentené számomra, hogy tiszteljük a gyökereinket és a hagyományainkat. Vajon ez miért olyan elítélendő mind Barbara, mind pedig Izabella számára?

Henter úgy véli, hogy a legnagyobb baj az, hogy egyhangúan étkezünk, „ha megnézünk egy átlagos vasárnapi menüt, akkor azt látjuk, hogy a leggyakrabban húsleves, rántott hús, sült krumpli, pörkölt van az asztalon, vagy minden ki van rántva a fakanálig bezárólag, és alig szerepel zöldség vagy gyümölcs a menüben. Ez annak is köszönhető, hogy kevés a fantázia és minimális a ráfordítás, valamint hiányzik a főzési gyakorlat, pedig még soha az életben nem volt ennyi főzőműsor a tévében, és ennyi gasztrooldal az interneten.”

Szerintem Henternek addigra ment el teljesen a józan esze és ítélőképessége, míg elért a véleményének kifejtésében eddig a pontig. A húsleves ugyanis tradicionálisan része a magyar családok vasárnapi menüjének a pörkölttel és a rántott hússal együtt. Mi magyarok ezt szeretjük, ezek a részei a hagyományainknak, és akit ez zavar, az menjen és egyen lencsesalátát sajtos pirítóssal ahelyett, hogy a magyar hagyományokat fikázza. Egyébként mellékesen jegyezném meg, hogy a leveseink tele vannak zöldséggel, a pörkölt és a rántott hús mellé pedig általában valamilyen savanyúság dukál. A savanyúság pedig két ok miatt is igen egészséges: 1.) nyers zöldségeket tartalmaz. 2.) ecetet tartalmaz, amely szintén nem egészségtelen. Ez tehát inkább hagyomány és tradíció, mint fantáziahiány. De ugye honnan is tudhatna Barbara bármit is a magyar hagyományokról és tradíciókról.

Az pedig, hogy kinek mennyi a főzési gyakorlata, egyáltalán nem hozható összefüggésbe a főzőműsorokkal, mert egyrészt ahhoz, hogy valaki abból szerezzen gyakorlatot, a tévé előtt kellene elkészítenie az ételét lépésről lépésre. Másrészt pedig, a főzőműsorokból a műsoridő drágasága miatt általában az elkészítés háromnegyede kimarad. A gasztrooldalak pedig – főként az a kettő, amelyet Barbara előszeretettel emleget – még annyi gyakorlatot sem adnak.

Egyébiránt az, hogy sok a főzőműsor és a gasztrooldal, ahogy Izabella említette, egyértelműen azt jelenti számomra, hogy a magyarok igen is szeretnek főzni, és időt áldozni a konyhában való alkotásra. Hogy miért gondolom ezt? Azért, mert a televíziós csatornákon minden egyes percnyi műsoridő komoly százezrekbe, vagy akár milliókba kerül (ez függ a csatornától és a műsoridőtől), miközben egy főzőműsor a legrövidebb változatban is legalább 15-20 perces. Ha nem lenne erre igény, akkor biztosan nem költenének erre ennyi pénzt. Tehát igény van rá. És hogy mennyire fantáziadúsak és időt nem spórolósak a magyar háziasszonyok – már feltéve, hogy ezt megengedhetik maguknak –, arról éppen az interneten megszámlálhatatlanul nagy mennyiségben fellelhető gasztrooldalak és gasztroblogok sokasága tesz tanúbizonyságot. Ez utóbbiak legalábbis mindenképpen. Így azt hiszem, Henter ezen állítása is elbukott.

Az egészségügyi menedzser szerint el kéne végre oszlatni azt a tévhitet, hogy „az egészségesebb drágább”, 200 forintból a zöldségesnél is tartalmas és tápláló élelemhez jutunk, nem csak az  aluljárós pékségnél. „A magyarok mintha elfelejtették volna, hogy mit kell a zöldségekkel csinálni, maximum főzeléknek fogyasztják berántva, habarva vagy savanyúságnak. Úgy tűnik elkerüli a figyelmüket a grillezés, aromás párolás fóliában, wokban, cserépedényben sütés, az öntetek, mártogatósok ezernyi változata, a zöldségkrémek garmada, nem is beszélve arról, hogy nyersen is lehet fogyasztani.”

Itt megint igen komoly a pontatlanság, mert az aluljárós pékséggé degradált üzletekben nagyjából semmit sem kapunk az említett pénzösszegért. A helyzet nagyjából ugyanez a zöldségesnél. Arról nem is beszélve, hogy kimondottan zöldségtől sosem fogunk jóllakni. De annyiból, amit 200 forintért vehetünk, egészen biztos, hogy éhen veszünk. Arról már nem is beszélve, hogy egy átlagos magyar család négy fős. Fejenként 200 forint, az már 800 forint / étkezés (napi 3 étkezés 2.400 Ft, ami havi szinten 72.000 Ft), és ez még csak a zöldség. Igazán örülök, hogy Henter szerint ez így rendben van, de ezek után még csodálkozik, hogy nem túl népszerű és megbecsült a szakmája?

És mi az, hogy a magyarok elfelejtették, mit kell a zöldséggel csinálni? A zöldség is épp olyan konyhai alapanyag, mint a többi. Ezalatt azt értem, hogy sokféleképpen felhasználhatóak. Süthetjük, főzhetjük, ehetjük nyersen. Mitől egészségesebb a wokban grillezett zöldség, vagy a párolt a főzöttnél? Mert ugye fentebb Barbara leszólta a levesbe belefőzött répát és a főzeléket is. Tudni kell minden zöldségről és gyümölcsről, hogy a bennük lévő vitaminok hőhatásra lebomlanak. Ez azt jelenti, hogy a grillezést és a párolást követően pont ugyanolyan, kizárólag csak élvezeti célból fogyasztható ételt kapunk, mint főzés után, hiszen az említett feldolgozási formák mind magas hőmérsékleten történnek. Így aztán szépen lassan egyre biztosabb leszek abban, hogy Barbara, és ez az alkalom szülte egészségügyi menedzser vagy annyira buták, hogy mindezt nem tudják, vagy szándékosan akarják közösen lejáratni a magyarok étkezési szokásait. Ezt tűnik igazolni géniusz menedzserünk azon agyszüleménye is, hogy a zöldségek savanyítását is azon feldolgozási formák közé sorolja, amelyeket így összegez: „A magyarok mintha elfelejtették volna, hogy mit kell a zöldségekkel csinálni, maximum főzeléknek fogyasztják berántva, habarva vagy savanyúságnak.”

Köztudott ugyanis, hogy a zöldségek savanyításának mára már több ezer éves hagyománya van, és gyakorlatilag ez az egyetlen olyan tartósítási módszere a zöldségeknek, amelyek során megőrzik vitamintartalmuk nagy részét. Így nem hogy felejteni kellene a savanyúságok készítését és fogyasztását, hanem erősíteni. Ezt amúgy szintén több nemzetközi kutatás is gazolta: a természetes módon erjesztett savanyúságok nagyon egészségesek, vitaminban dúsak, valamint kimondottan jó hatást gyakorolnak az emberi szervezetre, ezen belül is leginkább az emésztőrendszer teljes szakaszára. Szóval, nem kell rögtön mindent elhinni egy egyre inkább hiteltelen álújságírónak és egy hirtelen kelt egészségügyi menedzsernek.

Ami pedig a mártogatósokat illeti, a magyar konyha két leghíresebb krémje az Erős Pista és az Édes Anna. Mindkettő nyers zöldségből készül. De beszélhetnénk a reszelt tormáról, a tartármártásról, a paradicsomszószról, vagy éppen a meggyszószról, szóval ezekben sincs akkora hiány, mint ahogy azt fröcsögi a cikk. A tepsinek és a lábasnak pedig hazánkban a cserépedényekkel együtt sok-sok éves hagyománya van, ezek használatában nem szenvedünk hiányt. A wok – ami nem más, mint a kínai serpenyő – pedig nem éppen nevezhető nemzeti edényünknek, így azt hiszem, ha használatát nem visszük túlzásba, senki sem vethet ránk követ. Vagy ha mégis, akkor kövezzük meg a kínaiakat is, amiért a rizspárlatukat nem butykosban tartják, ami pedig nekik nem nemzeti tárolóeszközük.

„Gyakran járok mostanában iskolákba felmérést készíteni, és azt látom, hogy hiába jó minőségű az étel, amit ebédre adnak, a gyerekek nem eszik meg, mert nem ismerik, vagy nem szeretik az alapanyagokat, otthon nem látnak ilyesmit az asztalon. Viszont nagyon gyakran fogyasztanak tésztát, van olyan, akinek csak ebből áll a napi bevitele, péksütemény, szendvics a suliban, otthon meg valamilyen tészta. Komolyan gondolom, hogy az egészséges táplálkozást tanítani kellene az iskolában is, mert úgy tűnik, hogy az otthonokból egyre inkább eltűnik a jó példa, és ez komoly egészségügyi problémákat fog okozni a következő generációkban is, egyre nő az elhízott, cukor, szív- érrendszeri, ízületi és a daganatos betegségekben szenvedők száma.”

Na ez nem más, mint a rendszerváltás óta a demokrácia látszataként fenntartott csúfság melléktermékeként nyakunkba ömlött mocsok hatása. Az én gyermekkoromban az iskolában még rendszeresen adtak az ebédhez, uzsonnához zöldségeket, gyümölcsöket. És nem hogy ne ismertük, vagy ne ettük volna meg, de még repetáztunk is volna belőle, ha lehetett volna. Akkoriban a televízióban olyan reklámok mentek, hogy „minden nap egy alma, és a doktor alma”, és nem az, hogy egyél meg minden nap egy pohár gyümölcs ízű (tehát nem gyümölcsöset) joghurtot, és egy kétfajta multivitamin készítményt. Az, hogy ma a kisiskolások nem fogyasztanak elég gyümölcsöt és zöldséget, szintén nem nevezhető igénytelenségnek. A médiának hatalmas nevelő ereje van, és ma a média nem a gyümölcsökre és a zöldségekre neveli a népet. Az anyukákat pedig azzal csábítják el, hogy folyton azt sugallják, a gyermeküknek adjanak egy kapszulát, mert abban minden benne van, amire egy fejlődő szervezetnek szüksége van. Tehát az, hogy az otthonok átalakulnak, és eltűnnek  (ha egyáltalán tényleg eltűnnek) belőle fontos és hasznos dolgok, sokban függ a népbutító médiából ömlő reklámok sugallta alaptalan, a valóságot mellőzően megtévesztő hazugságoktól (mint például ez a cikk is, amelyre éppen reagálok).

Ami pedig Henter azon kijelentését illeti, hogy minden iskolába tanítani kellene az egészséges táplálkozást, nem nagyon tudom komolyan venni a tőle fent beidézett mondatokat követően, mert ahelyett, hogy azt sugallaná: Izabella a gyermekek egészséges táplálkozása miatt aggódik, inkább váltja ki azt az érzést, hogy a saját – és a szakmabeliek – megélhetésének nehézsége okozhat számára komoly aggodalmakat. Egyébiránt pedig nem hiszem, hogy ezt kellene oktatni az iskolában. Nem hiszem, hogy ma, amikor a fiatalok nagy része az általános iskolából elballagva még mindig komoly helyesírási, fogalmazási, mondatalkotási, olvasási, szövegértési ,és nem utolsó sorban kommunikációs problémákkal küzd (arról nem is beszélve, hogy a fizika, matematika és egyéb tárgyak terén mennyire hiányosak a tudásuk), arra kellene feleslegesen tanórákat fecsérelni, hogy megtanítsuk nekik, hogy a milánói és a péksüti az ördögtől, míg a lencsesaláta és a sajtos pirítós pedig az istentől való – legalábbis Izabella szerint.

És mire idáig elértünk, már jó sokszor lehúzták a tésztát a pocskondiázó cikkben, pedig van olyan nemzet, amelyik még nálunk is több tésztát fogyaszt. Ez pedig nem más, mint az olasz. Mégsem hallani sehol, hogy az olaszok a sok-sok tésztától és az arra feltétként felpakolt töménytelen mennyiségű cukros, édes szósztól, mártástól, valamint a rászórt iszonyatosan sok zsíros sajttól egészségtelenek lennének. Pedig ők már az anyatejjel szívják magukba a spagettit, pennét, makarónit, tortellinit és természetesen a raviolit. Így azt hiszem, felesleges azt sugallni, és ránk erőltetni, hogy ha tésztát eszünk, akkor egészségtelenül táplálkozunk. És ha mi, magyarok elhízottak vagyunk, akkor mik az amerikaiak a sok marhahússal, sült krumplival, gyors éttermi szeméttel?

A sok betegség pedig, amelyet Izabella a táplálkozással hozott összefüggésbe, nem feltétlenül azért van, mert tésztát eszünk, és nem lencsesalátát, hanem sokkal inkább a növényvédőszer maradékokkal teli, gombaölő- és rovarölőszerrel kezelt zöldségek, gyümölcsök, gabonák miatt, amin csak ront, ha ezekből még többet eszünk. De természetesen a fentebb említett betegségekhez jócskán hozzájárulnak a multinacionális élelmiszergyártó cégek adalékanyagokkal, sóval, cukorral, tartósítóval maximálisan teletömött termékei is. Így nem mondom, hogy ne fogyasszunk zöldségeket, de azért ne is jelentsünk ki olyan orbitális baromságokat, hogy azért leszünk betegek, mert mondjuk sok tésztát eszünk.

Mindent összegezve azt kell, hogy mondjam, a magyar valóban igyekszik olcsón étkezni, mert a drágát nem tudja megfizetni, de egyáltalán nem igénytelen. A magyar gasztronómiában rengeteg finom, egészséges és híres étel található. Az pedig, hogy ételeink nem wokban készülnek, hanem lábasban és serpenyőben, inkább tekinthető helyrajzi kérdésnek, mint fantáziahiánynak, vagy igénytelenségnek. A magyar konyha tehát sokrétűen összetett, és gazdag mind fantázia, mind pedig alapanyag tekintetében, és reméljük, ezt sosem fogják tudni sem eltaposni, sem meggyalázni a Thüringer Barbara, Henter Izabella és az interjúfelkéréstől mámorosan lódító Lackó-pincér félék.

Aki esetleg szeretne Barbarának köszönőlevelet írni a magyar gasztronómiát gyalázó cikke miatt, az ezen címek valamelyikén teheti meg: barbara.thuringer@gmail.com, tbarbara@mail.index.hu.

Terjesztés: ha elviszed a receptet, kérlek jeleníts meg egy hivatkozást, hogy itt találtad. Köszönöm előre is. 💚 Nyilván te sem szeretnéd, hogy csak úgy elvigyék a munkádat szó nélkül, miközben te több órát dolgoztál vele! A képeket pedig kérlek, csak egészében használd fel, ne vágd le róla a logókat, mert szerzői jog védi őket. Legyünk egymásra tekintettel! 😊