Erről a receptről majdnem megfeledkeztem. Azaz, ez nem is igazi recept, mert egy másik recept maradékát dolgozza fel. Igazából külön plusz hozzávalók sem nagyon vannak, inkább egy ötlet ez az esetleges befőzési felöntőlék maradékainak felhasználására. :-) Itt nem lesz hozzávalók listája, akit érdekel, az nézze meg a kiinduló receptet...
A múlt hónapban írtunk a
rozzsal érő körtebefőttről. Nem tudom, kivel hogy van, de nekünk majdnem mindig marad meg felöntőlé a befőzéskor, ami általában a mosogatóban végzi. Ez esetben azonban több maradt meg. Sokkal több, majdnem egy liter. Olyan jó illata volt, hogy nem volt szívem a mosogatóba önteni. Ekkor jött az ötlet, hogy körteszirupot is főzhetnék belőle későbbi felhasználásra. Ehhez azonban nem volt elég intenzív körte íze. Nem baj, gondoltam, hiszen maradt még meg érett körte, amit friss fogyasztásra szántam. Felpótoltam a lét, hogy másfél liter legyen, apró darabokra vágtam még nagyjából fél kiló körtét. A szirupba dobtam, és alágyújtottam. Felforraltam, hagytam főni egy pár percet, majd levettem a tűzről, és pihenni hagytam másnapig. Másnap ismét felforraltam, főztem pár percig, majd ismét pihentettem egy napot. Harmad a felfőzés után már annyira intenzív illata volt, hogy muszáj volt megkóstolnom. Nagyon jó íze lett. Amikor már forrt pár perce, lezártam, és előzőleg jól kimosott, csírátlanított üvegekbe töltöttem. Nekem három darab három decis üveggel lett...
Hogy mire lehet felhasználni? Mivel a körtebefőtt fűszerezve lett (szegfűszeg, fahéj), így szörpnek elég pikáns, de fogyasztható - kipróbáltam. Aminek azonban kiválóan alkalmas, az a téli teák ízesítése. Egy szimpla teához adva könnyedén gyümölcstea varázsolható belőle. Ezt is kipróbáltam, finom... :-)
Nem mondom, hogy ez egy hatalmas ötlet, de arra mindenképpen jó, hogy minél kevesebb maradékkal dolgozzunk - ha már rosszul sikerült felmérni a felöntőlé szükségletet. :-)
Bővebb infó a
rozzsal érő körtéről.
Sárgabarack ivólé:
VálaszTörlés1 kg érett sárgabarack
1 evőkanál citromsav
30 dkg cukor
4 l ivóvíz
A sárgabarackot összeturmixoljuk, hozzá keverjük a cukrot és a citromsavat, majd hozzá öntjük a vizet, felmelegítjük és összefőzzük.
Az üvegekbe az ivólé tetejére rakjuk a szalicilt, majd szárazdunsztba tesszük.
Rostos ivólé készítés: Kb. 15 liter ivólé lesz egy adagból.
(vaj puha Császár körtéből, vagy Champion őszibarackból)
Van olyan család, aki egy télen 150 litert elfogyaszt az ősziléből az emésztése javítására.
Hozzávalók:
13 kg körte,
8 db érett citrom leve
vagy
7 kg Sampion őszibarack, citrom nélkül, de készülhet akár narancsléből is, minimális héjat hozzáadva, annak a fehér belseje nélkül. mert az a hőtől megkeseredik.
2 mokkáskanál citromsav
Eredetileg 1kg (esetleg 2 kg) kristálycukor (több nem!)
Elkészítés:
A körtét vékonyan meghámozzuk, magházat kivágjuk belőle, 4 részre vágjuk, majd a 8 db citromleves, 1 mokkáskanál citromsavas hidegvízbe beletesszük, ahogy meghámoztuk a körtét. Mindig lepje el a citromos víz pucolás közben, különben megbarnul!
Ha a hámozással készen vagyunk, botmixerrel felaprítjuk a körtét és beleöntjük a (csak befőzéshez használt) 20 literes zománcozott lábasba, a körtét a csapvízzel 20 literre felöntjük, és addig főzzük, amíg a habja el nem forr. Kb. 10 percig. Ekkor hozzáadjuk az 1 kg cukrot és az 1mokkás kanál citromsavat, majd még 10 perc alatt, amíg a habját elforrja, készre főzzük.
A megfőtt körtelét zománcozott merőkanállal tiszta, száraz, átlátszó, lehetőleg csavaros tetejű üvegekbe töltsük! Tegyük száraz dunsztba egy éjszakára. Másnap takarjuk ki az üvegeket és rakjuk szét, hogy lehűljenek, utána tegyük a hideg, száraz kamrába, a polcra! Nem kell bele a citromsavon kívül más tartósítószer!!!!
Az üres üvegeket egy tepsibe öntött forró vízben kell hőn tartani, amíg nehogy a forró létől szétrepedjen az üveg!
(Ha bizonytalanok vagyunk az üvegek tisztaságában, akkor 1 mokkáskanál Na-benzoátot is keverhetünk a léhez, üvegekbe töltés előtt. Van, aki szaliciles vízbe mártott celofánt tesz a csavaros tető alá.
Az alaposan megmosott Sampion érett őszibarackból, ami még most is kapható (vízbe ne áztassuk sokáig!) kicsit másként készítjük a rostos ivólevet. Nem kell bele citrom, csak 2 mokkáskanál citromsav, 7 kg őszibarack kell hozzá és 1 kg kristálycukor.
Forró vízbe mártjuk a jól megmosott barackot, majd hideg víz alá tesszük a zománcozott tésztaszedővel, lehúzzuk a bőrét, kivesszük a magját, összeturmixoljuk.
és azonnal beleöntjük egy nagy fazékba tett, kb. 3 liter, forrásban lévő, 1 mokkáskanál citromsavat tartalmazó vízbe és rátesszük a fedőt, lasso tűzön főzzük. Ha mind a 7 kg barackot megpucoltuk, átöntjük a pépet a 20 literes zománcozott lábasba és csapvízzel 20 literre felengedjük, majd addig főzzük, amíg el nem főtte a habját (lb. 10 perc) Utána betesszük az 1 kg cukrot és még egy mokkáskanál citromsavat, majd néha megkeverve tovább főzzük, amíg van rajta hab (kb. még 10 percig). Előmelegített, száraz tiszta (lehetőleg átlátszó, csavaros) üvegekbe töltsük! 12 Óra szárazdunsztba tesszük. Másnap megvárjuk,amíg kihűlnek az üvegek és a helyére tesszük azokat.
Köszönjük szépen a receptet! :-)
TörlésUgyanez,működhet árpával-érő körtével is ?
VálaszTörlésTermészetesen. Bármilyen nörtével működik, aminek elég intenzív íze van. :) Úgy tudom, az árpával érő körte is finom, édes, zamatos.
Törlés